Dirty Sanchez

Magyarország szar

írta: gyp 7:50 pm Thursday 2006.11.30.

Na GYuGYu, baszódj fel rajta:

Azért volt fontos elidőznünk egy kicsit a festői hetedik és a még festőibb nyolcadik kerület határán, mert amit itt láthatunk, az nagyon szépen leképezi, hogy milyen volt Magyarország a balhé előtt, milyen volt alatta, azt meg pláne, hogy milyen lesz utána. A képlet sajnos nagyon egyszerű. Magyarország = szar. Tudom, ez elsőre kényelmetlennek tűnik, és nekem sem volt egy élmény lenyelni, ráadásul ezernyi olyan részletét tudom felsorolni ennek az országnak, amelyik nem hogy nem szar, hanem egyenesen imádnivaló, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Azonban a balhé után, amelyben mindkét közvetlenül részt vevő fél, a dobálózó barmok és az egyenruhájuk mögé bújva verekedő állatok, valamint az őket háttérből támogató úgynevezett erők egyforma szarok, mint ahogy szar az MTV-t mesterségesen lélegeztető, vagy az ország fővárosának főútvonalait övező városképet rendben tartani képtelen valamennyi illetékes szerv is. Így 2006 novemberében azért ne álltassuk magunkat, mert annak soha nincs jó vége. Magyarország, a hivatalos Magyarország, függetlenül attól, hogy szabadságunk kis körei (JÉZUS ATYA ÚR ISTEN) mennyire elviselhetőek még, egy nagy szar. Ha valamire elég volt ez a két hónap, hát erre mindenképpen. Illúzióim olyan nagyon korábban sem voltak, de most végleg betelt a pohár. Különösen rossz érzés, hogy nem csak eddig volt szar, és szar most is, hanem belátható időn belül ez már így is fog maradni.

pittye tovább :)

/nem, én sem értek feltétlenül egyet, de a Matula stílusában üt ez a cikk/

britney in da house.

írta: freccs tagek: , 6:03 pm

LINK. (ha még nem láttátok volna)

Varecza aftermath

írta: gyp tagek: 2:22 pm

idefigyel: http://sanchez.hu/2006/11/16/szent-varecza-laszlo-halott/#comment-19083

;))ez a kemény

írta: KulaGYureK 6:38 am

Dermesztő másfél órát éltek át az ulánbátori repülőtéren egy belföldi járat utasai és pilótái. Leszállás után “géprablók” kerítették hatalmukba őket, és csak később derült ki, hogy statisztaként kommandósok terrorelhárító gyakorlatában vettek részt. A biztonsági szolgálat ugyanis senkit sem figyelmeztetett.

hú,ha fénykard lenne..;)

írta: KulaGYureK 2:48 pm Wednesday 2006.11.29.


nyissz-nyissz-nyissz

gyugyu, korpsz,

írta: gyp tagek: 11:37 pm Tuesday 2006.11.28.

csereljetek le plz az avatarotokat erre a ket mirrorozott cuccra:

http://gyp.impulzus.com/dirty_sanchez/cropped_gyugyu.jpg

es

http://gyp.impulzus.com/dirty_sanchez/avatar_korpsz.jpg

ugyanis a buzi freeweb mindig belerak egy delay-t bizonyos szamu letoltes utan, es nyaloka-szopoka van ott, ahol sokat kommenteltetek. legalabbis asszem ez a baj. es most az adatbazisban nem talaltam meg (sot! bazmeg, nincs ott!!!! nem adatbazisban tarolja!!! wtf?!?!? :)), hogy hol lehetne atirni, ugyhogy nektek kene manualisan.

es ize, megcsinalom mostmar legkesobb hetvegen majd ha raerek a kepfeltoltest :)

reklam;)

írta: korpsz 6:55 pm

/join #ujvaros@ircnet

L, baszki,

írta: gyp tagek: 2:06 am

az egy dolog, hogy én sokkolódtam, de ez női szemmel tényleg izgató? mindig azt gondoltam, hogy csak mi férfiak tudunk rákattanni arra, ha két nő elkezdi nyalni-falni egymást…
(óvatosan a linkre klikkeléssel :))

Ez is hungarikum

írta: csarlsz tagek: 6:20 pm Monday 2006.11.27.

Azért ehhez is nagyon értünk: eredeti filmcímeket borzalmasan “magyarítani”.

A mostani kedvenc: Üsd, vágd, focizzál! aka Shaolin Soccer.

Nagyon szar. Azért itt a link, és csütörtök 22:20 RtlKlub.

Pfff…

Bár régi…

írta: csarlsz tagek: 11:30 am

de én még mindig nagyon röhögök.

« régebbiek

Powered by WordPress